Egy hűvös április elejei napon történt , hogy bementünk Anyával a pszichóra -kora délelőtt idegösszeroppantam , ismét. Mivel kaptam már otthon egy jó adag nyugtatót , kissé kába állapotban ültem anyám ezüstszürke Mercedes-ének anyósülésén. A szélvédőn kinézve lassan kezdett összefolyni a kép és bizseregteg a végtagjaim. Igen , a gyógyszer hatása. Juhéj.
Azt nem vettem észre , mikor leparkoltunk az épület elé , csak onnan tudtam , hogy kinyílt mellettem a kocsiajtó. Anya segített kiszállni , és eltámolyogtunk lassacskán a bejáratig. Ott a portást megkérte , hogy hozzon egy tolókocsit nekem.
Emlékezetem következő képkockája , hogy egy ágyon fekszek , és kibaszottul fáj a fejem. De nem lényeg.
-Amber..? -hallottam egy elmosódott , tompa hangot. Azt hiszem , a nevemet mondta valaki.
Elfordítottam a fejem a hang irányába. Még nem láttam teljesen tisztán , de annyira igen , hogy felismerjem Anyát.
-..Hogy érzed magad? -hangzott újabb kérdése.
-K-Kótyagosan..
Egyre jobban kitisztult előttem minden. Ekkor vettem észre , hogy nem a megszokott , cuki fűzöld szobában vagyok , ahova eddig szoktak bedugni , hanem egyszerű , de letisztult homokszínű falak vettek körül.
Aztán Anya elkezdett beszélni valami olyasmiről , hogy Pamela (a húgom) nem sokára ideér , elkéreckedett a suliból , vagy nem tudom.. Valami egészen másra terelődött a figyelmem. Történetesen a nyitott ajtó előtt komótosan elhaladó alakra. Egy srác. Magas , fekete hajú ; fekete pólóban , fekete csőfarmerban. Az egész nem tarthatott tovább három másodpercnél , de.. A tekintete.. Láttam benne valami.. Valami mást. Valami teljesen különlegeset.
Mikor eltűnt , lehúnytam a szemem. Csak aludni akarok , ennyi. Még nagyjából észleltem , hogy Pamie megérkezett. Nem láttam ,de a hangjából kivettem , hogy kisírta magát , és felzaklatta az egész. Sűrűn előfordul , hogy összeroppanok , mégis nagyon megrémülnek még mindig. Ez megy öt éve.
Nem tudom , most meddig lehettem kiütve , de elég kipihenten ébredtem , kialudtam azt a rohadt sok nyugtatót , amit Anya belém tömött. Egy percig csak úgy bambultam magam elé ,és élveztem a takaró nyújtotta meleget , mikor valaki megköszörülte az ágyam mellett a torkát. Körülbelül lazán szívrohamot kaptam. Ő volt. Ő.
Észrevette , hogy majd' kiugrott a szívem ; egy visszafogott , de dögös mosoly húzódott az arcán.
-Andy vagyok. -nézett bele mélyen a szemembe. Azok a gyönyörű , vilgoskék szemek , apám..
-..E-Engem Amber-nek hívnak.
Kicsit zavarban éreztem magam.
-Örülök.
Nem mondott többet. Csak néztünk egymásra. Hosszan , én mélyen. Közben végig mosolyogva fürkészte az arcom.
Vagy fél órán át néztük így egymást , mire megrezzent a mobilja. Kikotorta a zsebéből a fekete IPhone-ját , pötyögött néhányat , s már vissza is csúsztatta.
-Mennem kell.
Mosolya most inkább olyan.. Hogy is mondjam.. Szomorkás volt.
Közelhajolt , nyomott egy puszit a homlokomra , majd elhagyta a szobát.
Teljesen lesokkolt.
Miért csinálta ezt?
Basszus , nem is ismer.
De..
Jó volt.
Úgy délután hat táj jött értem.. nos , nem Anya , hanem a pasija. Marha jó. Oké , kedvelem a pasast , de mondjuk eljöhetett volna saját maga. Ha már fateromat úgyse lehetett volna elküldeni. (Értsd: már vagy tíz éve otthagyott minket , jelenleg dílerkedik , és valahol Bostonban él.)
-Helló Paul. -huppantam be mellé a kék Renault-ba.
-Szervusz Am. Bocs , hogy nem tudtam előbb bejönni , de nem engedtek el melóból.
-Nem gáz. Kösz , hogy itt vagy. -húztam féloldalas mosolyra a szám.
Már épp tolatott volna ki a pszichó elötti parkolóból , mikor feltűnt a bejárat előtt egy ismerős alak. Mi az , hogy ismerős..
-Várj.. Egy perc. -és kiszálltam. Odakocogtam hozzá.
-Látom , hazamész. -szívott bele a cigijébe.
-Igen. Nincs nagy gondom. Csak a szokásos. Te..?
-Nincs dolgom. Még ma este maradok , aztán holnap reggel Noah-val együtt hazamegyünk.
-Noah?
-Barát. Bent van egy hete. Depressziós.
-Értem. -húztam el a szám. -És te..?
-Detox. -nevette el magát.
-Áhh.. És jól vagy?
Jó , ezt a kérdést kicsit gáznak éreztem. Mindegy.
-Persze. -vigyorgott. -Voltam már itt épp eleget..
Szerintem levette a tekintetemből , hogy érdekel , mi van vele , mert folytatta. -..Drog problémáim vannak.. -és beleszívott újra a cigibe.
Vettem egy mély levegőt. Ohh.. Hát rendben..
-Én..
-Ha nem akarod -szakított félbe.- nem kell róla beszélned. Senki se saját akaratából jön ide. -mutatott a nagy épületre. -Tudom , milyen gondokkal küzdenek az itteni emberek. Eleget láttam már. Az , mikor a legjobb barátodat behozzák , mert öngyilkos akart lenni.. -hallgatott el.
-..könnyen kapok idegösszeroppanást. -mondtam el mégis.
Láttam a szemében , hogy felfogta , és hogy valami kavarog benne.
Szívott egy utolsó slukkot a cigijéből , majd elnyomta.
A következő pillanatban lehajolt hozzám , és átölelt. Ebben az ölelésben nagyon sok minden benne volt. Biztonságot nyúltott. Én is átkulcsoltam karjaimmal görnyedt hátát , és picit belefúrtam az arcom a nyakába , magamba szippantva ezzel mámorító illatát. Nem tudni , mikor találkozunk legközelebb , de legalább magamnál tudhatok most más egy dolgot. Hogy kibaszott jó illata van. És ez még nem kifejezés.
Körülbelül öt perce állhattunk így , összeölelkezve ; Ő begörnyedve , én pedig lábujjhegyre állva , mikor Paul dudált egyett , hogy siessek már.
Lassan elengedtük egymást , mélyen belenézett a szemeimbe , és egy huncut mosolyra húzta a száját. Mielőtt visszaindultam a kocsihoz , ismét megpuszilta a homlokom , majd tényleg elengedett.
-Még látjuk egymást , Amber. -kacsintott.
Intettem neki egyet , s már futottam is az autóhoz.
-Indulhatunk. -ültem be végre.
Mikor már kigördültünk az Állami Pszichiátria , Detoxikáló és Elvonóközpont elől , a visszapillantóból láttam , hogy még mindig ott áll.
ANDY..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése