Part 03.

Teljesen ledermedtem...

Andy ajkai szorosan tapadtak az enyémekhez , karjait rákulcsolta derekamra.. Én pedig mint valami hülye , fel se fogtam  , mi van. Aztán hirtelen jött az isteni szikra , lehunytam a szemeimet , és visszacsókoltam. Abban a pillanatban mintha megállt volna az idő. Vagy legalábbis megállhatott volna. Lassan , érzékien csókolt , mégis éreztem benne azt az Andy-re valló vadságot. Érdekes kombó. Ez tetszik benne.
Nyelvével óvatosan megböködte az ajkam , s miután engedélyt adtam , átnyomta a számba.
Csókunk egyre hevesebb lett és szorosan magához ölelt , így érezhettem , hogy kíván engem. Ekkor annyi minden kezdett kavarogni a fejemben...
Egyszercsak Andy megszakította a csókunkat. Szemében láttam a tüzet , a vágyat.. Lassan fürkészte az arcom , majd gyengéden magához ölelt.
-Jó éjt , pici lány. -nyomott egy puszit a holmokomra , majd visszament a kocsihoz. Miután beült , még visszanézett , elmosolyodott , aztán gázt adott , s kigördült a fekete szörnyeteg a házunk elől.
Még nagyon sokáig állhattam ott , mert végül Anya rángatott be , nehogy megfázzak.

Azon az éjjelen szinte egy szemhunyást se aludtam.. 

Ennek meglett a következménye ; nem mintha fáradt lettem volna , neem ; hanem akkora sötét foltok lettek a szemeim körül , hogy ki mertem lépni a szobámból.

Fejben megpróbáltam összegezni a dolgokat: Nos.. Pszichó. Találkoztam egy baromi helyes gyerekkel , aki megadta a számát , elhívott randizni , és megcsókolt este a házunk előtt. Ez mind szép és jó. DE HOL A CSAPDA?? Ha valami ennyire tökéletes , akkor biztos van valami gebasz. 

Újra felidéztem szája mentolos , cigifüstös ízét.. Szinte egész testemben megremegtem. Teljesen libabőrös lettem a gondolatától is. Azt hiszem.. Azt hiszem beleszerettem Andy-be..

Megcsörrent a mobilom , én pedig a fénysebességnél is gyorsabban kaptam utána.

-Andy! -vettem fel szinte visítva a telefont.

-Jó reggelt Picim. Remélem harci díszben vagy , mert itt vagyok előttetek. -nevetett.

-Őőő.. Rohanok. -azzal gyorsan kinyomtam.

Szélsebesen kapkodtam magamra a ruhákat , és már száguldottam is a bejárati felé.

"Picim".. Éreztem , hogy a teljes képem tiszta vörös lehetett. Aztán kábé' ki is futott belőle minden vér mikor Anya megszólalt mögöttem.

-Hova mész , Amber?

Egy 180 fokos fordulatot ugrottam ijedtemben.

-Én.. A-Andy itt van értem. -dadogtam.

Pár másodpercig pásztázott a tekintetével , aztán felkacagott. -Menj , ne várasd meg a herceged. -s már vissza is ment a konyhába.

Huhh , ez könnyen ment. Nem is tudtam , hogy ilyen engedékeny anyum van. Meg tud még lepni.

Amint megpillantottam a fekete monstrumot , vagy kétszer olyan hevesen dobogott pici szívem. Bepattantam a sofőr melletti ülésbe és Andy felé fordultam.

-Itt vagyok.

-Szia. -nyomott egy cuppanóst a homlokomra.

-Most is titok ,hova megyünk , vagy megtudhatom?

-A pszichiátriára.

Elkerekedtek a szemeim. -Mégis minek??

-Van néhány barátom ott. -húzta féloldalas mosolyra a száját.

***

Végigmentünk a második emeleti hosszú folyosón , egészen a 237-es szobáig. Andy bekopogott , majd mindketten beléptünk. 

Amint átléptem a küszöböt , éreztem , hogy egy teljesen más világ él itt. 

-Csá Andy. -állt fel egy srác.

Noah. Depresszióval kezelik itt. A fotózás a hobbija. Amióta meghalt Zoee , a nővére , azóta magába fordult , és egyre jobban elfajult a helyzet. Többször is próbált öngyilkos lenni ; magát hibáztatja a nővére haláláért. Együtt motoroztak , aztán ütköztek egy személygépkocsival , a lány meghalt , ő életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Azóta motor közelbe se megy.

Gemma. Noah barátnője. Skizofrén. Nem tudni , mi hozta ki neki. Szerencsére nem súlyos a helyzet , egyelőre csak úgymond "három személyiségéről" lehet tudni. Egyébként nagyon életvidám , és imádja az életet.

Theo. Generalizált szorongást állapítottal meg nála. De olykor epilepszia szerű tünetei is jelentkeznek. Továbbá boldog párkapcsolatban él barátjával. Igen , meleg.

Felix. Theo párja. Csak látogatóként jár ide. Régóta ismerik egymást Andy-vel és Noah-val , egy iskolába jártak , azóta nagyok közeli barátok.

 

Négy órán keresztül voltunk a pszichiátrián. Ez a négy óra alatt négy nagyon különleges embert ismertem meg. Négy embert  , akinek valamilyen szinten hasonló a sorsa , mint az enyém. Tudtam , hogy a mi sztorink még folytatódni fog , így , együtt.

-Hogyhogy bemutattál most nekik? -kérdeztem halkan , miközben bemásztam az anyósülésre.

-Hát.. Mert miért ne. -vonta meg a vállát.

-Ők többek , mint akárki is gondolná. Köszönöm , hogy elhoztál ide.

-Tudtam , hogy azért tetszeni fognak. -fogta meg a kezem. -Jól ismerem őket. Igazad van. -mosolygott. -Köszönöm , hogy eljöttél.

Kiszálltunk a házunk előtt , és most is elkísért az ajtóig. Karjait megpihentette derekamon , majd közelebb lépett , háta meggörnyedtt és arcát belefúrta nyakamba. Olyan volt mint egy nagy gyerek. Annyira édes..

Egyszercsak lenyomódott a bejárati kilincse , és Anyu kikukucskált a résen. Némán eltátogtam egy "menj be"-t , mire még jobban kitárta és széles vigyorral az arcán nézett minket.

-Á , sziasztok gyerekek. Gyertek be. -invitált minket.

Andy kicsit érdekesen nézett rám , és elnevette magát. Nekem meg égett a pofám , hogy mi a halálért teszi ezt velem a saját anyám. 

Renden , akkor essünk túl ezen..

Part 02.

Otthon lerogytam az ágyamra , és bekapcsoltam a zenelejátszómat. Mindegy mi van benne , csak törje meg a csendet. Épp elég vesz körül a pszichón.
Ekkor éreztem meg valamit a farzsebemben.  Egy cetli volt.. A szívem kábé' kihagyott vagy két ütemet. Alig hittem a szememnek. Andy telefon száma.. amit minden bizonnyal akkor csúsztatott a zsebembe , amikor a kórház előtt ölelkeztünk. Jah , és egy nyugta. De a papírfecni a lényeg. Egyből a telefonom után nyúltam ; majd elkezdtem hezitálni. Felhívjam?
Tulajdonképpen nem gondolkodtam sokáig , magától értetődő , hogy felhívom, kérlek.
Akkor , ott , abban a pillanatban valami megfogott benne. Ha valaki megkérdezné tőlem , hogy mégis mi , szerintem nem felelnék. Mert én magam se tudom..
Gyorsan beütöttem a számokat , majd egy utolsó mély levegő után rányomtam a 'hívás' gombra. Kicsengett. Már azt hittem , nem veszi fel , mikor hirtelen mégis meghallottam a hangját a vonal másik végéről.
-Igen..?
-Öhm. Szia , Andy. Én..
-Amber?
-I-Igen.
Elhallgatott egy kis időre. Elmosolyodott , azt hiszem.
-Örülök. -A hangjából éreztem , hogy jól gondoltam.
Lelki szemeim előtt megjelent azzal a tekintettel , amivel az ágyam mellett ült.
Pár percig csak hallgattuk egymás lélegzet vételét. Ez a pillanat olyan volt , mint a Raffaello.. Többet mondott minden szónál.
-Szeretnélek látni. -bökte ki végül. -Holnap. Elmegyek érted.
-Őőő.. Rendben..
-Jó éjt ,pici lány. -azzal le is tette. Hát jó. Akkor szia.

Nem tudtam mire számítsak , szóval fél tizenegykor keltem , és utána is csak egy világoskék macinaciban és egy hatalmas pulcsiban punnyadtam otthon a kanapén , egy tál csokis gabonapehellyel  , miközben Spongyabob figyelt felém a tévéből. Pontosan , egy tökéletesen "izgalmas" délelőtt.
Annyira el voltam bambulva , hogy igazából minden figyelmemet lekötötte a mese , ilyenkor mint a szemellenzős süket ló , semmi másra nem koncentrálok. Csak akkor szakadtam ki a gyermeki kis világomból , mikor Pamie behajolt felém.
-Keresnek. -kacsintott egyet , s már el is tűnt.
Lustán feltápászkodtam , és megindultam a bejárati felé. De ki se kellett addig mennem , és ez után amúgy sem tudtam volna egy tapodtat se mozdulni.
OTT ÁLLT AZ ELŐSZOBÁBAN.
-Andy , úristen... -kaptam a szám elé a kezem. Atyaég..'
-Szia. -húzta széles mosolyra a száját , megvillantva ezzel hófehér fogsorát.
-Uhh , nem számítottam rá , hogy jössz..
-Pedig mondtam. -tárta szét karjait.-Amúgy csini vagy. -nevetett.
Ekkor esett le , milyen "szekszesen" nézhetek ki. Gyorsan kócos , szőke hajamhoz kaptam. Ez de gáz. Sosem voltam ilyen "zavarbajövős" tinilány típus. Jézusom , hova fajul a világ.
Beinvitáltam , hogy üljön le , megyek átöltözni.

Gyorsan felkaptam valami normális göncöt , és már rohantam is vissza a nappaliba.
Az utolsó lépcsőfokon megtorpantam. Andy ott ült , ahol előbb  én  fetrengtem , felhúzott térdeit átölelve meredt a készülék fele , amiben még mindig a sárga kis szivacs vigyorgott. Akaratlanul is elmosolyodtam. De édes..
Lassan odalépdeltem az ülőgarnitúrához  és megálltam mellette.
-Kész vagy? -nézett fel rám.
-Igen. -bólintottam.
Lekapcsoltam a tévét , majd elhagytuk a házat.
Kint megpillantottam azt a csodaszép , fekete vadállatot. Andy kocsiját. Wow.
Kinyitotta az anyósülés felőli ajtót , én pedig beszálltam. Elbűvölt az az autó. Hatalmas, gyönyörű , elegáns , letisztult vonalak , mégis roppant vagány.
Beült ő is , aztán gázt adott.
-Hová is megyünk? -nevettem el magam.
-Majd megtudod. -nézett rám féloldalasan. Titokzatos.
Félóra múlva megállt egy parkolóban.
-Megérkeztünk.
Nem tudom , hova hozott. Nem láttam semmit , csak a beton placcot , és az azt körülvevő parkot.
Miután kiszálltam én is , hátulról befogta a szemem.
-Feltétlen muszáj ez?
-Igen. -Éreztem a hangjából , hogy mosolyog.
Elkezdett vezetni. Ez nagyon tetszett. -Ne hagyd , hogy elessek.
-Sose tenném.
Úgy saccperkábé harminc-negyven méter megtétele múlva megálltunk , és elvette kezeit a szemem elől. A tengerparton voltunk.

***

Az egész napot ott töltöttük a parton. Csodálatos volt.
A nap ragyogóan sütött , a homok is felmelegedett ; a víz élénken mosta a partot. Mindig is imádtam itt lenni , márciustól októberig gyönyörű az idő. Rengeteg emlék köt ide. Amikor még apánk is velünk volt. Már akkor se voltunk egy család teljesen. De egyre jobban kezdtünk kötődni egymáshoz Pamelával. Többnyire ketten jártunk le ide. Az volt az igazi gyerekkorunk. Aztán apánk elment , én idegbajos lettem , és már szinte sose jöttünk ki a partra. Már sok éve.. Minden megváltozott..
Most rám tört egy kis nosztalgia. Könnybe lábadt a szemem.
-Köszönöm.
-Ne sírj , Amber. -mosolyodott el szelíden.
-S-Semmi baj. Tényleg. Cs-Csak érzékeny pont nekem ez a hely. Nagyon sok emlék fűz ehhez a tengerparthoz.
Láttam a szemében a megértést. Nem kérdezett semmit. Csak lazán átkarolta a vállam és szorosan magához húzott. Ismét magamba szippantottam bódító illatát. Ő pedig lehajtott fejjel homlokon puszilt.
Ezután leültünk a homokra , beszélgettünk , remekül szórakoztunk.
Megnéztük együtt a naplementét , majd visszaindultunk.

Otthon ledobtam a cipőmet , és megindultam fel az emeletre , a szobámba. Épp beléptem volna a kis birodalmamba , mikor csengettek. Lehajítottam az ágyamra a táskám , visszarohantam az ajtóhoz és kinyitottam.
Abban a pillanatban teljesen ledermedtem..

Part 01. -"..mert így kezdődtünk Mi ..legrosszabbkor , legrosszabb helyen , legrosszabb állapotban"

Egy hűvös április elejei napon történt , hogy bementünk Anyával a pszichóra -kora délelőtt idegösszeroppantam , ismét. Mivel kaptam már otthon egy jó adag nyugtatót , kissé kába állapotban ültem anyám ezüstszürke Mercedes-ének anyósülésén. A szélvédőn kinézve lassan kezdett összefolyni a kép és bizseregteg a végtagjaim. Igen , a gyógyszer hatása. Juhéj.
Azt nem vettem észre , mikor leparkoltunk az épület elé , csak onnan tudtam , hogy kinyílt mellettem a kocsiajtó. Anya segített kiszállni , és eltámolyogtunk lassacskán a bejáratig. Ott a portást megkérte , hogy hozzon egy tolókocsit nekem.
Emlékezetem következő képkockája , hogy egy ágyon fekszek , és kibaszottul fáj a fejem. De nem lényeg.
-Amber..? -hallottam egy elmosódott , tompa hangot. Azt hiszem , a nevemet mondta valaki.
Elfordítottam a fejem a hang irányába. Még nem láttam teljesen tisztán , de annyira igen , hogy felismerjem Anyát.
-..Hogy érzed magad? -hangzott újabb kérdése.
-K-Kótyagosan..
Egyre jobban kitisztult előttem minden. Ekkor vettem észre , hogy nem a megszokott , cuki fűzöld szobában vagyok , ahova eddig szoktak bedugni , hanem egyszerű , de letisztult homokszínű falak vettek körül.
Aztán Anya elkezdett beszélni valami olyasmiről , hogy Pamela (a húgom) nem sokára ideér , elkéreckedett a suliból , vagy nem tudom.. Valami egészen másra terelődött a figyelmem. Történetesen a nyitott ajtó előtt komótosan elhaladó alakra. Egy srác. Magas , fekete hajú ; fekete pólóban , fekete csőfarmerban. Az egész nem tarthatott tovább három másodpercnél , de.. A tekintete.. Láttam benne valami.. Valami mást. Valami teljesen különlegeset.
Mikor eltűnt , lehúnytam a szemem. Csak aludni akarok , ennyi. Még nagyjából észleltem , hogy Pamie megérkezett. Nem láttam ,de a hangjából kivettem , hogy kisírta magát , és felzaklatta az egész. Sűrűn előfordul , hogy összeroppanok , mégis nagyon megrémülnek még mindig. Ez megy öt éve.

Nem tudom , most meddig lehettem kiütve , de elég kipihenten ébredtem , kialudtam azt a rohadt sok nyugtatót , amit Anya belém tömött. Egy percig csak úgy bambultam magam elé ,és élveztem a takaró nyújtotta meleget , mikor valaki megköszörülte az ágyam mellett a torkát. Körülbelül lazán szívrohamot kaptam. Ő volt. Ő.
Észrevette , hogy majd' kiugrott a szívem ; egy visszafogott , de dögös mosoly húzódott az arcán.
-Andy vagyok. -nézett bele mélyen a szemembe. Azok a gyönyörű , vilgoskék szemek , apám..
-..E-Engem Amber-nek hívnak.
Kicsit zavarban éreztem magam.
-Örülök.
Nem mondott többet. Csak néztünk egymásra. Hosszan , én mélyen. Közben végig mosolyogva fürkészte az arcom.
Vagy fél órán át néztük így egymást , mire megrezzent a mobilja. Kikotorta a zsebéből a fekete IPhone-ját , pötyögött néhányat , s már vissza is csúsztatta.
-Mennem kell.
Mosolya most inkább  olyan.. Hogy is mondjam.. Szomorkás volt.
Közelhajolt , nyomott egy puszit a homlokomra , majd elhagyta a szobát.
Teljesen lesokkolt.
Miért csinálta ezt?
Basszus , nem is ismer.
De..
Jó volt.

Úgy délután hat táj jött értem.. nos , nem Anya , hanem a pasija. Marha jó. Oké , kedvelem a pasast , de mondjuk eljöhetett volna saját maga. Ha már fateromat úgyse lehetett volna elküldeni. (Értsd: már vagy tíz éve otthagyott minket , jelenleg dílerkedik , és valahol Bostonban él.)
-Helló Paul. -huppantam be mellé a kék Renault-ba.
-Szervusz Am. Bocs , hogy nem tudtam előbb bejönni , de nem engedtek el melóból.
-Nem gáz. Kösz , hogy itt vagy. -húztam féloldalas mosolyra a szám.
Már épp tolatott volna ki a pszichó elötti parkolóból , mikor feltűnt a bejárat előtt egy ismerős alak. Mi az , hogy ismerős..
-Várj.. Egy perc. -és kiszálltam. Odakocogtam hozzá.
-Látom , hazamész. -szívott bele a cigijébe.
-Igen. Nincs nagy gondom. Csak a szokásos. Te..?
-Nincs dolgom. Még ma este maradok , aztán holnap reggel Noah-val együtt hazamegyünk.
-Noah?
-Barát. Bent van  egy hete. Depressziós.
-Értem. -húztam el a szám. -És te..?
-Detox. -nevette el magát.
-Áhh.. És jól vagy?
Jó , ezt a kérdést kicsit gáznak éreztem. Mindegy.
-Persze. -vigyorgott. -Voltam már itt épp eleget..
Szerintem levette a tekintetemből , hogy érdekel , mi van vele , mert folytatta. -..Drog problémáim vannak.. -és beleszívott újra a cigibe.
Vettem egy mély levegőt. Ohh.. Hát rendben..
-Én..
-Ha nem akarod  -szakított félbe.- nem kell róla beszélned. Senki se saját akaratából jön ide. -mutatott a nagy épületre. -Tudom , milyen gondokkal küzdenek az itteni emberek. Eleget láttam már. Az , mikor a legjobb barátodat behozzák , mert öngyilkos akart lenni.. -hallgatott el.
-..könnyen kapok idegösszeroppanást. -mondtam el mégis.
Láttam a szemében , hogy felfogta , és hogy valami kavarog benne.
Szívott egy utolsó slukkot a cigijéből , majd elnyomta.
A következő pillanatban lehajolt hozzám , és átölelt. Ebben az ölelésben nagyon sok minden benne volt. Biztonságot nyúltott. Én is átkulcsoltam karjaimmal görnyedt hátát , és picit belefúrtam az arcom a nyakába , magamba szippantva ezzel mámorító illatát. Nem tudni , mikor találkozunk legközelebb , de legalább magamnál tudhatok most más egy dolgot. Hogy kibaszott jó illata van. És ez még nem kifejezés.
Körülbelül öt perce állhattunk így , összeölelkezve ; Ő begörnyedve , én pedig lábujjhegyre állva , mikor Paul dudált egyett , hogy siessek már.
Lassan elengedtük egymást , mélyen belenézett  a szemeimbe , és egy huncut mosolyra húzta a száját. Mielőtt visszaindultam a kocsihoz , ismét megpuszilta a homlokom , majd tényleg elengedett.
-Még látjuk egymást , Amber. -kacsintott.
Intettem neki egyet , s már futottam is az autóhoz.
-Indulhatunk. -ültem be végre.
Mikor már kigördültünk az Állami Pszichiátria , Detoxikáló és Elvonóközpont elől , a visszapillantóból láttam , hogy még mindig ott áll.

ANDY..

Prológus

Pszichiátria.
Minden ott kezdődött.
Eleinte kész kínzás volt , mikor anyáék bevittek. Értem én , hogy "csak segíteni próbáltak" , de valójában minden egyes kezelés és foglalkozás után  csak rosszabb lett az idegi állapotom. Tizenkét éves koromban , mikor elkezdődtek az idegösszeroppanásaim  , még csak  két-három havonta jelentkeztek , aztán kaptam a nyugtatókat , meg mit tudom én , mit , és egyre sűrűbben kezdett előfordulni. Ennek következtében egyre sűrűbben kerültem be is. Egyre több gyógyszert kaptam. Az orvosok azt állítják , hogy nem függ össze a kezeléssel az idegállapotom romlása , de ez hülyeség, kérlek.
Most már viszont valamilyen részt "áldom" a sorsot , hogy így alakult az életem.
Ott bent találtam igazi családra.
Olyan embereket ismertem meg , akik teljessé tették selejtes kis életemet.